Share

A nyári szünet után folytatjuk magyar netlabeleket bemutató sorozatunkat. Ezúttal az underground techno hazai képviselőjével, az Audioexit Recordsszal készítettünk interjút.

A kiadó 2007-ben alakult, vezetői Doryk (aka P.C.M.N.) és Thoma (aka Maurel, Thomas Lanters, LedLightDietrich). Kezdetben három alcímkét működtettek, de ma már csak egy katalógusszámozást alkalmaznak és a műfajuk is letisztult: ez a kompromisszummentes, sötét ipari techno, gyakran tört ütemű techno (ún. offbeat). Ezzel a magyar netlabel világban egyedül vannak és sajnos ismertebb technós rendezvényeken sem látjuk őket feltűnni, pedig megérdemelnék. Külföldön annál inkább népszerűek: az európai underground ipari techno fellegváraiban (Egyesült Királyság, Spanyolország, Lengyelország) ismerik a nevüket, sőt, nem egy ezekből az országokból származó producer is adott már ki náluk. Lengyelországban háromszor, Csehországban egyszer játszottak a kiadó művészei. Reméljük a hazai szervezők is mihamarabb észreveszik, hogy minőségi producerekről van szó és nem kell más országba utaznunk, hogy magyar iparitechno-művészeket hallhassunk.

Az előző két bemutatott netlabelhez hasonlóan nekik is határozott véleményük van a hazai underground zenei világról és az ebben elfoglalt helyükről. Következzen az interjú:

 

1. Mi a legfőbb célotok a netlabellel?

Doryk: Az eredeti cél az volt hogy a saját zenéinknek teremtsünk egy hivatalos platformot, de az idő haladtával annyi zenét kaptunk, hogy pont a sajátjainknak nem nagyon jutott hely. Ez persze nem feltétlenül probléma, hiszen így lehetőséget tudtunk adni olyan fiatal, tehetséges producereknek a megjelenésre, akik minőségi, bárhol "eladható" zenét alkotnak, és szeretnék ezeket a nagyvilágnak is megmutatni. A kiadó fő profilja a techno (bár régebben próbálkoztunk más stílusokkal is), a legfőbb célunk, hogy minőségi underground technot prezentáljunk, és kicsit helyre tegyük azokat a tévhiteket amik mostanában a techno, mint stílus körül keringenek.

Thoma: mindenképpen az, hogy teret adjunk olyan alkotóknak, akik tehetségesek, de nem jutnak lehetőséghez, esetleg még nem fedezték fel őket.

2. Szerintetek milyen lehetősége van egy magyar underground producernek itthon?

D: Ha valaki jó zenét csinál, jó eséllyel indulhat a kiadóknál, akár itthon, akár külföldön. jópár kiadó működik itthon is, különböző stílusokban, így lehet találni lehetőséget az érvényesülésre.

T: Én nem látom ilyen pozitívan a helyzetet. Szerintem külföldön sokkal nagyobb az esélye egy underground producernek, mert itthon talán ebben a világban is a haveri alapok dolgoznak, még az underground körökben is ismerősök kellenek sok mindenhez.

3. Milyen lehetőségeik vannak a nálatok alkotó producereknek az érvényesülésre?

T: Egy netlabel pont azért lehet kitörési lehetőség, mert határokon átívelő a munkássága. A nálunk alkotó producerek munkáit széles körben megismerhetik netlabel körökben Európa szerte, valamint alkalomadtán fellépésekre is hívhatják őket.

4. Hogy érzitek: a netlabelhez tartozás előnyt jelenthet egy előadónak? Többet hívják szerepelni?

D: Annyiból biztosan előnyt jelenthet, hogy elég széles körben megismerik a zenéit, főleg külföldön. mostanra sikerült olyan státuszba érnünk, hogy elismernek minket mint techno netlabelt, akik ott vannak az élmezőnyben nemzetközi szinten is. ha már ahhoz hozzá tudunk segíteni valakit, hogy esetleg más kiadók is felfigyeljenek rá a mi megjelenésünknek köszönhetően (és mert megérdemli a zenéi alapján természetesen) akkor a jó úton haladunk. Fellépéseket illetően már nem biztos hogy ilyen rózsás a helyzet, itthon semmiképp. sajnos a magyar partszervező szcéna eléggé belterjes még mindig, és nehezen fogadják be az új arcokat, ezért nem biztos hogy sokat nyom  a latban, ha valaki megjelentetett valami itt ott (akár nálunk akár máshol), a tiszelet természetesen itt is kijár a kivételnek, de a mi meglátásunk szerint elég nehéz bekerülni rendszeresen játszani (vagy egyáltalán játszani) valahova a semmiből, hacsak nem vagy valakinek a jóbarátja/rokona/szomszédja stb. Ezt már sajnos a saját bőrünkön is tapasztaltuk.

T: Ahogy Doryk is mondja, sokat számítanak a kapcsolatok, itthon nem hívnak tőlünk senkit zenélni pusztán a tehetsége miatt. Mi szeretnénk, ha előnyt jelentene valakinek az, hogy az Audioexitnél alkot (én már akkor is boldog lennék, ha egyáltalán az jelentene előnyt, hogy tartozik valahova és nemcsak a szobának zenél otthon). Jelenthet előnyt bárkinek, hiszen nem lehet tudni, hogy kihez jutnak el így a munkái, kik hallgatják meg, hol játsszák le.

5. Ti hogy népszerűsítitek magatokat leginkább?

D: Mivel online kiadó vagyunk, így természetesen főleg az interneten promótáljuk magunkat. a saját weboldalunk mellett ott vagyunk a fontosabb közösségi és zenei site-okon, mint myspace, twitter, facebook, soundcloud, mixcloud, discogs stb. ezen kívül különböző fórumokra és online katalógusokba is postoljuk a megjelenéseinket, és természetesen sokszor rajtunk kivülálló emberek is felrakják a dolgainkat elég sok helyre, amiért ezúton is köszönetet mondunk.

T: A klasszikus online közösségi médiákon kívül zenei fórumokon és netlabeles platformokon. Netrádiók is szokták játszani a kiadónknál megjelent zenéket, ami külön még egy lehetőség a népszerűsítésre.Ha ezt is az hazai-külföldi lehetőségek tükrébe helyezem el, akkor egyértelműen az látszik, hogy külföldön többen ismerik az Audioexitet, mint itthon. Nagyon zárkózottak a zenei médiumok itthon, csak pár van, ami fogékony a techno ezen ágaira..

6. Ha buliról van szó, inkább hívnak titeket, vagy magatok szervezitek őket?

D: Voltak próbálkozások, de rá kellett jönnünk hogy nem a buliszervezés lesz a fő profilunk, így marad a meghívás, bár sajnos ebből is elég kevés van. Jelenleg a zenekiadásra koncentrálunk elsősorban. az előzőekben már volt szó a hazai partiszervezésről, így mégegyszer nem szeretnénk kifejteni a véleményünket. reméljük csak mi gondoljuk rosszul ezt a dolgot, de sajnos a tapasztalatok nem ezt mutatják.

T: Azt gondolom, hogy elsősorban kiadónak kell megmaradnunk ezek után a tapasztalatok után és ha valakinek tetszik amivel foglalkozunk, akkor hívják el az alkotóinkat fellépni! Sok partit szerveznek itthon sokféle stílusban (a látogatottsági adatokat inkább ne feszegessük), de ha kevesen is vannak, az attól még lehetőség az adott előadónak. A szervezéssel nem foglalkoznék, erre megvannak a megfelelő emberek. A mi műfajunkban tevékenykedő partiszervezők egyébként mintha nem is tudnának a kiadónkról és a nálunk alkotó producerekről, ezért nem is találkoztok velük ilyen rendezvényeken, egyéb esetben szerintem félnek az industrial technotól a kisebb underground fesztiválokon, nem lenne széles közönsége.

7. Van kapcsolatotok más magyar netlabellel? Ha igen, melyikkel? Ha nincs, terveztek ilyet?

D: Felvettük már a kapcsolatot egy-két magyar kiadóval, egyelőre kevés sikerrel. sajnos elég szűk a keresztmetszet, akikkel együtt tudnánk működni, de mi továbbra is nyitottak vagyunk bármilyen kollaborációra. A Paradise Gate kiadóval jó kapcsolatot ápolunk viszont (részint közös a vezetés is), így a hozzánk érkező demókból át tudunk irányítani egy párat, ami az Audioexit profiljába nem fér bele, de mindenképp érdemes a kiadásra.

T: Részemről a Paradise Gate Recordsszal, mivel társalapítója vagyok. Az Audioexittel itthon a műfajunkban egyedül vagyunk, de szívesen működnénk együtt másokkal, legyen szó akár közös kiadványról vagy fellépésről vagy bármilyen előremutató együttműködésről.

A bejegyzés trackback címe:

http://labelwatch.blog.hu/api/trackback/id/tr513155718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.