Share

Útjára indítjuk sorozatunkat, amiben egy 7 kérdéses mini-interjú keretében magyar netlabeleket mutatunk be és a válaszaik alapján egyfajta keresztmetszetet kaphatunk a mai magyar underground zenei szcénáról, a produceri oldalról.

Sajnos voltak olyan kiadók, amelyek válaszra sem méltattak bennünket, de szerencsére nem ők voltak többségben. A következő napokban, hetekben bemutatkozik a Deafness Records, a Bitlabrecords, az Audioexit és a Paradise Gate.  A sor végén pedig jól leírjuk, hogy kik voltak azok, akik nem válaszoltak.

Deafness LogoEgyszer régebben már írtunk a kiadóról, így elsőként abból idézek:

"A kiadó 2007-ben alakult, de az odavezető út korábban kezdődött. 2005-ben formálódott meg a Deaf Company, egy soproni fiatalokból álló partiszervező csoportosulás, amely nagy sikerrel szervezett és szervez azóta is partikat (először csak Sopronban, később Budapesten is). A srácok ilyen irányú tapasztalattal kezdték, ami nem rossz egy netlabel alapítás küszöbén. Ám arről ők még nem tudtak abban az időben. A label ugyanis két évvel később jött létre. Elmondásuk szerint:

"Ezen a labelen a Deaf Company tagok és barátaik által készített produceri munkák lesznek elérhetõek." (www.deafcompany.com)"

A label és egyben a Deaf Company alapítója és mozgatórugója Streako (Myspace oldala itt: www.myspace.com/streako)

A magukat az electronica/techno/new wave hármasba soroló kiadónak eddig 13 megjelenése volt. Rövid leírásukban kihangsúlyozzák, hogy olyan zenéknek, stílusoknak is szeretnének teret biztosítani, amik kicsit háttérbe szorulnak, vagy épp haladóak, mások, mint az átlag. Demokat szívesen fogadnak. Munkájukat Creative Commons licensz alatt jegyzik.
A kiadványok változatos képet nyújtanak, de mégis mindegyikre jellemző a karcosság, az acid felhang, amolyan "deafnesses" védjegyként.

Ami azóta változott: kijött az első vinyl a DeafEnder címke alatt...de ez már egy másik, történet.

Most pedig álljanak itt a kérdések és a válaszok! Aki válaszol: Streako, a kiadó egyik alapítója és mozgatórugója.

1. Mi a legfőbb célotok a netlabellel?

Streako (Deafness Records): Az elsődleges cél a fiatal, tehetséges előadók és producerek bemutatása, akik minőségi matériájuk mellett már csak a zenébe fektetett munkájuk miatt is megérdemlik, hogy lehetőséget biztosítsunk számukra a megjelenéshez. Fontosnak tartjuk, hogy az underground elektronikus zenét kedvelők új, művészi értékekkel bíró magyar alkotásokat is megismerjenek. Továbbá az sem elhanyagolható, hogy a saját zenéink kiadására is szerettünk volna egy nonprofit felületet létrehozni.

2. Szerintetek milyen lehetősége van egy magyar underground producernek itthon?

Streako: Úgy veszem észre, nem túl rózsás a helyzet, egy frissen debütált „színre lépőnek” meg pláne nem. Ezért is van a mi netes címkénk. Rengeteg fantasztikus zenét barkácsoló fiatal tehetség van, akiket érdemes figyelemmel kísérni, sőt, néha noszogatni is. Úgy gondolom, nem szabad hagyni, hogy az első, általában nem túl pozitív tapasztalatok miatt esetleg feladják a „harcot”.

3. Milyen lehetőségeik vannak a nálatok alkotó producereknek az érvényesülésre?

Streako: Alapvetően nem teszünk különbséget az ismertebb és az ismeretlenebb nevek között, mindenki egyforma promócióban részesül. A feedback-ek terén sem panaszkodhatunk, a művészeink egyre több pozitív visszajelzést kapnak, egyre nagyobb sikereket érnek el, elsősorban nem hazai berkekben. Ez örömteli, de egyben elkeserítő is, mert akik az európai szcénákban vívnak ki maguknak elismerést, azokat itthon is ugyanúgy meg kellene becsülni, akár fiatalok, akár nem. Akinek a munkája egy kicsit is formabontó, kísérletező, vagy eltér az átlagostól, de mindenképpen színvonalas, azt hiszem, megérdemli a támogatást.

4. Hogy érzitek: a netlabelhez tartozás előnyt jelenthet egy előadónak? Többet hívják szerepelni?

Streako: Mindenképp előnyt jelent, ugyanis egy jó promócióval rendelkező netlabel a létező legjobb ugródeszka egy producer számára. A manapság top névnek számító, világszerte ismert és elismert előadók közül nagyon sokan tartoztak, vagy tartoznak most is egy-egy netlabel kötelékébe (pl.: Someone Else, Barem, Dandi & Ugo, Florian Meindl, vagy Ricardo Villalobos). Ha a szereplés alatt a fellépéseket értjük, akkor nagy valószínűséggel egyébként nem a netlabel-megjelenések miatt kerül egy producer a középpontba (bár erre is volt már példa, nem egy), hanem az olyan megjelenések miatt, amiket már egy nagyobb címkének köszönhet. A kettő sok esetben összefügg, a pályájuk elején járó alkotók sokszor a netes címkéken megjelent darabjaiknak köszönhetik azt, hogy felfigyel rájuk egy (vagy akár több) nemzetközi szinten is jelentős kiadó. Persze ez hosszú évek kemény munkájának eredménye, de a netlabelek akár kapóra is jöhetnek annak, aki szeretne egyet lendíteni a zenei karrierjén.

5. Ti hogy népszerűsítitek magatokat leginkább?

Streako: Leginkább közösségi oldalakon, hírlevelekben, illetve egyéb levelezőlistákon. A promo-listánk elég tekintélyesnek mondható, és nem csak mennyiségre; erre nagyon büszke is vagyok. A rendszeres „visszajelzőink” között szerepel pl. Eletric Indigo, Beroshima, vagy Cio D’Or; de természetesen magyar feedback-ek is akadnak szép számmal, pl. Fine Cut Bodies-tól. 

6. Ha buliról van szó, inkább hívnak titeket, vagy magatok szervezitek őket?

Streako: Vegyes a kép. A Deafness-istállóhoz tartozó előadók nagy része más jellegű zenei közösségekben is alkot, tehát nem mondható el, hogy a fellépések konkrétan a nálunk megjelenő anyagok velejárói. Mindenkire nem is látok rá, hogy éppen miben mesterkedik, de szerintem ez a sokoldalúság is meghatározhatja egy előadó megítélését. Egyébként egy kezemen meg tudom számolni, hogy ma Magyarországon hány olyan előadó van, akit egy jól sikerült kiadvány miatt hívnak meg valahová fellépni…

7. Van kapcsolatotok más magyar netlabellel? Ha igen, melyikkel? Ha nincs, terveztek ilyet?

Streako: Természetesen van, de nem mindenkivel, persze ettől függetlenül tudunk egymásról, és – mi legalábbis – követjük a többiek tevékenységét. Ezek a kontaktok egyébként nem mindig nyilvánulnak meg konkrét partnerségi kapcsolatban. Ez véleményem szerint leginkább a stiláris különbségeknek köszönhető, annak ellenére, hogy több olyan hazai producer is van, aki kapcsolódási pontot képez a magyar netes címkék között.


---------------------------------------------------------------------------------

Összességében véve a Deafness próbálja pozitívan látni a dolgokat, marketingjük jónak mondható és igény is van arra, amit csinálnak, legalábbis a saját partik gyakoriságából és a Facebook oldalukon olvasható hírekből ez tűnik ki. Weboldaluk valami miatt nem elérhető az utóbbi napokban nekem, az okát nem tudom, remélem orvosolják ezt a hibát.

A bejegyzés trackback címe:

https://labelwatch.blog.hu/api/trackback/id/tr733050805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása