Share

Mexikó után egy teljesen friss kiadó: a Schwarzweissmusik, egy 2009-ben alakult német techno/minimal netlabel. Elmondásuk szerint tehetséges, de ismert művészeknek adnak lehetőséget (reméljük, hogy azért kevésbé ismert előadóknak is), a zenéik klubokban is megállják helyüket, de mégis ingyen tesrjesztik őket, a mi legnagyobb örömünkre.

Terítéken a négyes: Pierre Santino és a Symbiose című EP.
Valóban hozza a tech, tech-house, deep-house háromszöget, ahogy az a leírásában is olvasható. Kellemes délutáni house a Zip-Zap, elmosott gyerekzsivaj adja meg a telepi, retro feelinget, de mégis modern köntösben tartja a hangzás maga. 11 perc, kompromisszumok nélkül, gyakorlatilag széles skáláját vonultatva fel a house eszköztárának (remek a zongorabetét!). El is időznék rajta sokáig, vissza is tekerném, ízlelgetném, de vár a Cadere. Nyugis, háttérmuzsika, de sokkal komplexebb szerkezettel, mint azok. A Jam latinos, de koszos és pumpálós alappal, melyet csak alulról-felülről kereteznek a house hangmintái, a trombita és a samplingelt szövegbetét.

Shake Your Body - címéhez méltón ritmusos, seggrázós zenét kapunk, engem kicsit a késői kilencvenes-korai kétezres évek effajta dalaira, filterhouse zenéire emlékeztet (és eszembe jutott róla Tori Amos - Professional Widow c. számának Armand Van Helden remixe).
Zárásképpen a Jam Louis Louis féle átiratát hallhatjuk, ami megtartja a latinos hangulatot, és döngölős club-house alapot varázsol alá.

A bejegyzés trackback címe:

https://labelwatch.blog.hu/api/trackback/id/tr431730490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása